PÉTER
Ó, Mester, Mester! Szent vagy őrült
parancs, amit kívánsz mitőlünk?
Ki hallgat most szelíd igékre?
Igát rakhatsz talán az égre,
ha angyalokból áll az ég -
s a föld, a föld az nem tiéd!
Mért nem tudtál hajlítni térdet,
mikor a sátán megkísértett,
és felkínálta a világot?
O, elszalasztott könnyű üzlet!
Most már halálra téged űznek,
mert nincs híved, nincsen barátod,
s lapítanak a tanítványok.
Nincs hála, hűség, tisztelet,
ma minden, minden elveszett!
Magam vagyok. Mért hadakozzam?
Van még talán, ki bírja jobban,
s ha sújt a kardja, tán talál is,
nemcsak egy ócska - balfület!
Minden hiába! Jobb volna talán
ezen a hűvös, hazug éjszakán
mindent feledve menekülni,
s cselédek között elvegyülni
Pilátus udvarán.---
(1953. Ábrahámhegy)
Egy napom Budapesten
így ébredtem fel, bízva bőven:
Ma fölfogad egy vállalat!
Délig loholtam rossz cipőben.
Eredmény: végleg elszakadt.
Félretettem ebédem árát
s nadrágom szíja meglazult,
hogy láthassam a Traviátát,
s filmen talán a Trubadúrt.
Komor ködök agyam megülték,
estére lázam felszökött,
és fájt nagyon az egyedüllét
a másfélmillió között.
Nem is hinnétek, noha rávall
bolond fejemre: sírva sírtam,
s könnyek között, rossz ceruzával
a boldogságról verset írtam.
(1953. Budapest)
HALJ MEG, TIBORC!
Sirattalak: nem siratlak.
Már a földön nem marasztlak.
Halj meg, Tiborc.
Öreg vagy a változásra,
nézd, a sírod is megásva.
Halj meg, Tiborc,
halj meg, Tiborc.
Zsíros kalap, száraz étel;
paraszt-élet: nem is élet.
Halj meg, Tiborc.
Mert a régit jobb szeretted,
mint az újat: ez a vétked.
Halj meg, Tiborc,
halj meg, Tiborc.
Kibírtad az ezerévet,
ez az öt-tíz megöl téged,
halj meg, Tiborc.
Ős határok, ősi telkek
egybeszántva letepertek.
Halj meg, Tiborc,
halj meg, Tiborc.
Elég tíz ősz, tíz december,
nem lesz már paraszt, csak ember;
halj meg, Tiborc.
Meglazult az ősi mezsgye,
húzd a kalapod szemedbe,
s halj meg, Tiborc,
halj meg, Tiborc!
(1953. Budapest)
A KÚT FÖLÖTT
Kút fölé tartott valaki
pólyáskoromban - mondják.
Azt hitte, így ijeszti meg
a síró gyereket - minek
szaporítsa a gondját.
Kút fölé tartott valaki
valaha - így mesélték.
Tartott a kút fölött. Nem én
zuhantam ott hanyatt: belém,
szemembe hullt a mélység.
Kút fölé tartott valaki.
Nem is emlékszem. Rég volt.
De talán - gyanútlan kölyök -
ott láttam meg a mély fölött,
milyen magas az égbolt.
(1961. december, Veszprém)
